Nálunk az első időben a kisfiam mindent a szájába vett, ami a kezébe került, kivéve az ételt. A kenyérvéggel kopogtatott és lóbálta, a kölesgolyóval pedig a földön gurigázott evés helyett.
A védőnő azt tanácsolta, hogy egyek vele együtt és akkor látja, hogyan kell harapni, rágni, enni. Na, ezzel meg voltam lőve, mert épp a glutén bevezetésén voltunk túl és én kekszet vagy kenyérvéget nem rágcsálhatok vele. De hát ebben a korszakban mit rágcsálnak a gyerekek? Babakekszet, kenyérvéget, fagyitölcsért stb. Ráadásul a gyerek műanyag tálai és kanalai ekkorra már nem voltak mentesek, sőt az etetőszék asztala sem volt már annak tekinthető, hogy esetleg egy tálcáról csipegessünk.
Jött a fejtörés, hogy mit adhatok neki, amivel meg tudom mutatni, hogy tegye az ételt a szájába. Nekem is a számba kell tennem és ennem kell, hogy lássa mit is kell az étellel csinálni pontosan. Arról nem is beszélve, hogy másodpercenként kell visszaadogatni a kezébe az ételt, mert vagy kiesik, vagy eldobja.
Ekkor döntöttem el, hogy én bizony a tanításhoz gluténmentes rágcsálni valót, kekszet, kenyeret fogok adni a kisfiamnak, ha együtt eszünk. A gluténmentes fehér kenyér összetevői jónak bizonyultak és a glutnénmentes keksz, amit használok, is egész jó összetételűnek tűnt. Ez utóbbi viszont nem kicsit cukrozott. Na, ismét meg lettem lőve.
Ekkor gondoltam meg magam azzal kapcsolatban, hogy a gyereknek, amíg lehet, nem adok cukrot. Ekkor voltam kénytelen ezt az elvemet megváltoztatni. Fontosabb volt, hogy megtanítsam neki az evést, és ez a keksz elég porhanyós is ahhoz, hogy szétmenjen a szájában, nem utolsó sorban még finom is. Ráadásul az ára a babakekszekhez képest nagyon olcsónak számít. Most nem akarok azzal foglalkozni, hogy a babakeksz is csak biznisz, mert ugyanazok az összetevői, mint más hagyományos kekszeknek (sőt abban is van cukor), mert ez nem az a fórum. De a gluténmentes keksszel két legyet ütöttem egy csapásra: nekem is volt rágcsálni való finomságom és még „babkeksznek” is tökéletes.
Természetesen megkérdeztem a védőnőtől, hogy adhatok-e neki ezekből, és csak miután rábólintott akkor jött a próbálkozás. Déllőtt ettünk ilyesmiket, hogy ha esetleg gondot okozna neki, akkor ne estére jöjjön ki a hasfájás, vagy a hasmenés. Benne volt a pakliban ez is, de hála az égnek nem lett tőlük semmi baja a kisfiamnak.
Sok anyukában fölmerülhet a kérdés, hogy miért nem adtam neki kölesgolyót, hiszen minden gyerek azt eszi marékszá
mra és ráadásul gluténmentes. Na, az én kisfiam csodával határos módon utálja a kölesgolyót. Minden gyerek rágja és tömi magába, de nálunk ez nem megy. Az idő elteltével rájöttem, hogy ezt nem azért nem rágja meg, mert nem tudja, hanem mert nem ízlik neki. Egyszerűen kiköpi és kész.
Ami viszont bejött a kölesgolyó helyett, az a babáknak való gyümölcsös ízesítésű mini rizskorong. Én nem rajongok a pufirizsért, mert szerintem olyan mint a hungarocell, de a gyerekért mindent. Érte még azt is megeszem, ha kell. A Rossmannban van mangós, a dm-ben pedig almás és málnás ízesítésű is. Meglepően finomak, gluténmentesek és valahogy ezek nem olyanok, mint a hungarocell. Sokkal vékonyabbak, mint a hagyományos puffasztott rizsszeletek és kevésbé kemények vagy csikorgósak. Be kell vallanom ez még nekem is ízlik.
A kenyér, a keksz és a rizskorong is nagyon ízlett a kisfiamnak, és ezeket együtt rágcsálgatva hamarosan végre az étel is a szájba került, nem csak a játékok. Ezek után már hamar megügyesedett a rágásban és a harapásban is. Bár a rágást inkább majszolásnak nevezném, de a lényeg, hogy felaprítja az ételt. A férjemet idézve: „ ami bekerül a rendszerbe, annak ott vége lesz”.